Zilizi Óvoda

Blogok

Látogatóink:

Oldalainkat 11 vendég böngészi
Tartalom találatai : 41746
Címlap A dackorszak helye a gyermek és a szülő életében
A dackorszak helye a gyermek és a szülő életében PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Pataki Edit   
2014. október 07. kedd, 17:43



Karner Beáta, tanácsadó szakpszichológus

A dackorszak helye a gyermek és a szülő életében

A dackorszak csúcspontja 3 éves korra tehető, amikor a gyermek éntudata megszilárdul, és kellő énerővel rendelkezik ahhoz, hogy saját akaratának, elképzeléseinek, hangot adjon. Lényeges számára, hogy visszajelzést kapjon róla, miként tud hatni környezetére.

Nemcsak a figyelem középpontjába kíván kerülni, de saját személyiségének erejét is teszteli. A társas élet szabályainak elsajátítása ekkor válik kiemelt jelentőségűvé, ugyanis az ellenállás, a provokáció, a hisztik és a jelenetek által ő világosan kommunikálja, hogy igen, szabjatok nekem határt! Segítsetek eldönteni, hogy ez most helyénvaló vagy nem! Milyen helyzetben engedhetem meg magamnak, és kivel szemben engedhetem meg magamnak ezt az adott viselkedést?

Itt az óvodakezdés ideje...

Nem véletlen, hogy az óvodát is ebben az életkorban kezdik a gyerekek, mert az önállósodásra való igény ekkor jelentkezik a legintenzívebben. Ezt a törekvésüket az élet valamennyi területén tudtunkra adják, olyan tevékenységeket is egyedül akarnak végezni, amire korábban gondolni sem mertünk. Biztosan sokan fel tudnak idézni ahhoz hasonló pillanatokat, amikor kislányunk vagy kisfiunk már húszadszorra próbálja egyedül felhúzni a zokniját, és akkor sem hagyja, hogy segítsünk neki. Az a boldogság és elégedettség, amikor a gyermek átugrott egy akadályt, amit saját maga számára állított, semmi mással nem kiváltható.

Szülő-gyermek kapcsolat

Sokszor tanácstalanok vagyunk, hogy mikor avatkozzunk közbe cselekedeteibe, hol van az a pont, amikor már érdemes felajánlani a segítségünket, meddig hagyjuk, hogy egyedül másszon ki a saját kelepcéjéből? A sikerek és kudarcok egymást váltják ebben az életkorban, szinte pillanatról-pillanatra. Gondoljunk csak egy reggeli készülődésre, hány olyan apróság fér bele egy fél órába, ami sírást vagy kacagást generál? Például sikerült felvenni egyedül a pólóját, de a reggeli kakaót magára borította, aztán még szeretett volna egy kicsit a szobájában kutakodni az aktuális „ovibavivős” játék után, mi pedig sietésre intettük. Mire az utcára érünk, már olyan mintha egy érzelmi hullámvasúton száguldottunk volna végig, szülő-gyerek egyaránt.

A gyerekek a szabályokra, a követelményekre, a különböző frusztrációkra eltérően reagálnak személyiségüktől függően, ezért a dackorszak nagyon változatos formákat ölthet. Az is egy fontos jelzés, ha a gyerek ennyi idős korában „túlalkalmazkodó”, és szinte angyali módon követ minden utasítást. E mögött túlzott megfelelés, szorongás, elfojtások sorozata állhat.

A dackorszak nemcsak a gyermek személyiségéről, lelkiállapotáról árulkodik. Fontos, hogy ezen keresztül a szülő-gyerek kapcsolat, és az egész családi dinamika fejlődik, változik.

 

Érdemes tisztázni magamban, hogy rám hogyan hatnak a gyermek önállósodási törekvései, és ellenállásai. Mit érzek azzal kapcsolatban, ha ellentmond nekem?

Van olyan szülő, aki ezt saját hatalmának, presztízsének csökkenéseként éli meg, a másik pedig titkon büszke is rá, ahogy a gyereke bontogatja szárnyait. Ez a két érzés természetes módon váltakozva is jelen lehet élethelyzettől függően. Nagyon lényeges viszont, hogy a saját családunkból hozott mintáink ebben irányadóvá válnak, és az lesz az első - nem tudatos - reakciónk, amit mi gyerekként láttunk, és megéltünk.

Mit tehetünk szülőként?

Csemeténk számára ilyenkor tükröt jelentünk: a saját határait, a mi határaink által is közvetítjük felé. Éppen ezért fontos, hogy keretet adjunk számára, kell, hogy érezze, mi az, amivel már semmiképpen nem próbálkozhat, amire dühvel, szemrehányással, csalódottsággal reagálunk. Kell, hogy érzékelje, a mi teherbírásunk, áldozathozatalunk is véges, ennek szóban és tettben is hangot kell adnunk. Sokan félnek kimutatni a gyerek előtt negatív érzelmeiket, pedig a sírás, a felemelt hangerő vagy az ingerült magatartás a felnőttek életének, és viselkedésrepertoárjának éppúgy része.  Ezzel segítjük őt, és kanalizáljuk viselkedését. Ahhoz azonban, hogy tényleg célba találjunk, jól kell ismernünk a saját gyermekünket: mi az, ami adott helyzetben elvárható tőle, amiért még „kijár” a dorgálás, a csitítás, és mikor semmi esetre sem szabad büntetni, csupán szeretni, támogatni és megnyugtatni!

Ugyanilyen fontos, hogy az őt ért legapróbb sikerélményt is megfelelően jutalmazzuk, dicsérettel, puszival, üdvrivalgással. A lehető legkisebb szerep jusson itt a tárgyi jutalmaknak, mert ez magát a cselekvés örömét veszi el. Amikor egy várható ajándék miatt végez el valamit, akkor az alkotás, a lelkesedés, a munka gyümölcsének öröme háttérbe szorul.

Ha egy kis távolságból tekintünk a gyermekünkre – sokszor éppen akkor, amikor a legnehezebb-, ha tudatosan figyelünk arra, hogy az érzelmeink ne sodorjanak el teljesen, akkor egy hihetetlen gazdag és élmény dús időszakot nyújt számunkra a dackorszak!

 
Copyright © 2017 Zilizi Óvoda. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Joomla 1.5 themes