Zilizi Óvoda

Blogok

Látogatóink:

Oldalainkat 24 vendég böngészi
Tartalom találatai : 41757
Címlap Tehetséges gyerekek – szórakozott professzorok?
Tehetséges gyerekek – szórakozott professzorok? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Pataki Edit   
2013. november 03. vasárnap, 09:56

Anyám 80 évvel ezelőtt volt elsős, de még 50 évvel később is, bár már mulatva, de mégis keserűen mesélte, hogy vele az iskolában két baj volt. Amit tudott, és amit nem tudott.

„Mikor iskolába ment, már folyékonyan tudott olvasni, és ezért »nem tudott« szótagolni. Mivel »nem tudott« szótagolni, ezért az olvasása »elégtelen« volt. A másik: csúnyán írt, pacázott. Olvasásért és írásért egyforma megrovásban részesült.

Ez jutott most eszembe, amikor a kis unokámmal kínlódunk. Ő nagyon jól számol, egyébként egy szórakozott professzor, a maga nagyon érdeklődő, szerintem nagyon tehetséges álomvilágában él, és csak arra figyel, ami érdekli, de arra nagyon. Egy olyan – eddig önkormányzati – iskolába jár, ami azt hirdeti magáról, hogy a »tehetségek«, a tehetséggondozás iskolája. Nos: vele csak baj van. Ha össze kell adni (le kell írni, hogy mennyi) 1 meg 2 meg 3, ő odaírja, hogy 6. Mert csak ránéz, és tudja. De ez nem jó, nem elfogadható. Egyes. A részlépéseket is oda kell írni. Ezért matematikából is 73 százalékos. (Amiből szerintem 140.) A tanítónő azt mondja, ő nem tehet kivételt. Azt is panaszolja, hogy a gyerek lusta. Lassú, elmereng feladatmegoldás közben. Máskor meg túl gyors. Még végig se mondta a tanító a kérdést, ő már jelentkezik az eredménnyel. Kérdeztem: és nem jó, amit mond? A válasz: jó, jó, de így csak »véletlenül« lehet jó. Tényleg ez a helyes álláspont? Mindenkit »egyformán« kell megítélni és leosztályozni ebben az értelemben?”

Tehetség

Természetesen nem. Kitűnő magyar tanítók írtak nagyszerű cikkeket, könyveket a differenciálásról, ennek módszereiről és hasznáról. Mondhatnám: csak kivétel van. Igazából csak egyéni teljesítmény van, és ennek csak egyéni megítélése a jogos. Csak ez a szemléletmód szolgálja a gyerek – és a társadalom egybeeső – érdekét!
A régi példára visszatérve, ha valaki már folyékonyan olvas, szükségtelen és értelmetlen azt követelni tőle, hogy olvasson szótagolva. A szótagolás ezen a fokon éppen a folyékony olvasáshoz, az egybeolvasáshoz kellett, hogy elvezessen. Tehát már 80 évvel ezelőtt is tévedés volt azt állítani, hogy mivel nem tud szótagolni a kis elsős, ezért nem tud olvasni…
Ami pedig a csúnya írást és a pacázást illeti: jól ismerjük azokat az alternatív írástanítási módszereket, amelyek nem az absztrakt betűformából indulnak ki – „ezt tanuld meg, ezt jegyezd meg, és aztán próbáld leírni” –, hanem a gyerek cselekvéséből haladnak a betűformák felé, a gyerek a saját „rajzain” tanul meg olvasni. De mielőtt még ezekhez a rajzos formákhoz eljutna, bőven folyatott festékkel éppenséggel pacázik a vízbe mártott papírlapon. Élvezi a nyomhagyás örömét, a telített színeket, amint összefolynak, és új színeket alakítanak ki… Ha pedig manapság egy gyerek „rávágja”, hogy egy meg kettő meg három az hat, ha ő egy kis elsős, akkor ebből nyilvánvaló, hogy ő tud számolni, hogy jól számol, és tévedés rajta megkövetelni azokat a részlépéseket ezen az elemi fokon is, amire neki már nincs szüksége.

Az sem igaz, tudjuk a mindennapi tapasztalatból, hogy a gyerekek ne tudnák megérteni azt, hogy közülük az egyik ebben jobb, a másik valami másban, és hogy nem kell mindenkinek mindent ugyanúgy csinálnia. Ez csak azon múlik, hogy a tanító hogyan fogja fel a differenciálás kérdését. Az eltérő képességek megítélését. Láttunk magyar iskolákban olyan gyakorlatot, ahol a differenciálást úgy fogták föl, hogy a „jók” az ablaknál levő padsorban ülnek, a „rosszak” az ajtó felől, a közepesek középen.
Ez természetesen nem differenciálás, még akkor sem, ha tantárgytól függően cserélgetjük a gyerekek helyeit. Az viszont igen, amikor az olvasmányt, amivel dolgozni fogunk, ötféle változatban tesszük fel a mágneses táblára, a nagyon rövid nagybetűstől a nagyon hosszú kisbetűsig. És a gyerekek odamennek a táblához mágneses „névjegyeikkel”, és ahhoz az olvasmányformához teszik a nevüket, amivel majd ők akarnak dolgozni. Vagyis maguk differenciálják magukat. Hogy esetleg tévednek? Semmi baj. Legközelebb vagy a harmadik alkalommal már kevesebbet, kisebbet fognak tévedni…
És ugyanez áll minden másra is, természetesen a matematikára is.
Igen, a tehetséges gyerekek gyakran „szórakozott professzorok”, álomvilágban élnek, és csak arra figyelnek, ami érdekli őket, de arra nagyon. Pontosan, ahogy leírja. Ebből fakad „lusta”-ságuk is, lassúságuk is, illetve villanásszerű gyorsasággal felismerő intuíciójuk. Bármilyen hihetetlen, ezek mind értékes tulajdonságok, csak tudnunk kellene élni velük.

 
Copyright © 2017 Zilizi Óvoda. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Joomla 1.5 themes