Zilizi Óvoda

Blogok

Látogatóink:

Oldalainkat 3 vendég böngészi
Tartalom találatai : 43430
Címlap Kell-e tanulni a gyerekkel?
Kell-e tanulni a gyerekkel? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Pataki Edit   
2013. november 03. vasárnap, 09:55

Bár az alábbi cikk inkább a kisiskolásokról, és a nekik nyújtott szülői segítségről szól, érdemes elolvasni, két okból. Egyik, hogy a mi gyermekünk is egy-két éven belül kisiskolás lesz. A másik, hogy a cikket elolvasva eszünkbe juthat, vajon mik azok a tevékenységek, amiket időhiányra hivatkozva, az állandó óvodába és haza rohanásban megteszünk gyermekünk helyett, pedig ő is képes rá. Gondolok itt az öltözködésre, a cipőhúzásra esetleg a fésülködésre. De biztosan mindenkinek eszébe jut valami más, amit a reggeli rohanásban nem tud kivárni, és elég gyakran megteszi csemetéje helyett. (Szaniszlóné R. Katalin)

Berakodjunk-e a gyerek táskájába, számon kérjük-e a leckéjét, egyáltalán beavatkozzunk-e az iskolai dolgaiba? – ezek minden szülő visszatérő dilemmái. Az egyértelmű válasz: NE! Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell odafigyelnünk a gyerekünkre...

Egy háromgyerekes anyuka mesélte nemrég, hogy náluk a szülők levelezőlistán küldik körbe egymásnak a gyerekeik házi feladatát, és rendszeresen együtt tanulnak velük. Csodálkozva néztem rá. Az én időmben még sem e-mail, sem levelezőlista nem létezett, ha egy másik anyuka mégis felhívott, tudom-e, mi volt a lecke, mondjuk, matekból, töredelmesen bevallottam, hogy fogalmam sincs.

Anya, ne segíts!

Ez az egészséges reakció. Iskolába nem mi járunk, hanem a gyerekeink – ad igazat nekem a pszichológus, Gombos Bernadett.
– Ha elejétől fogva átvállaljuk tőlük a kötelességeiket – mi pakoljuk össze az iskolatáskájukat, tartjuk számon, mi a leckéjük, és mi is tanuljuk meg helyettük –, nem csupán azt az élményt vesszük el a gyerekeinktől, hogy képesek a feladataikkal egyedül megbirkózni, hanem azt is kockáztatjuk, hogy később már nem csupán a tanulással kapcsolatos kötelességeiket hárítják el maguktól, hanem mindent, amit a társadalom, az iskola elvár tőlük. Ettől kezdve az a gyerek elveszett. Nem alakul ki benne a küzdeni vágyás, elkönyveli magában, hogy ő mindenre alkalmatlan, és bosszús lesz az iskolára, a tanáraira és elsősorban sajnos a szüleire. A rossz magatartású gyerekek ezt öntudatlanul úgy szokták megbosszulni, hogy folyton „behívattatják” az iskolába az édesanyjukat vagy az édesapjukat, aki aztán nem győz szégyenkezni miattuk. Otthon persze megtorolja gyerekén a rajta esett sérelmet, mondjuk hosszú, szenvedéssel teli, értelmetlen tanulással töltik az estéket. És a kör bezárult. A bizalom elvész, a gyerek és a szülő közötti viszony végleg megromlik. Márpedig nagyon fontos lenne, hogy a kisdiákot az egész napi tanulás után meleg, szeretetteli, elfogadó otthon várja. Hogy végre játszhasson, énekelhessen, focizhasson, és senki ne zaklassa a tanulással.

Mutassuk meg neki a világot!

A szülőség lényege az, hogy legyünk elérhetőek! Legyünk mindig ott, segítsünk, ha kell, de semmiképpen ne telepedjünk rá a gyerekünkre. Csak éreztessük vele, hogy bármilyen gondja akad, bizalommal fordulhat hozzánk. A mi dolgunk nem az, hogy tanuljunk vele. Az az iskola feladata. Hanem az, hogy megkínáljuk a világgal. Tágítsuk a gyerekeink látóhatárát! Vigyük el őket állatkertbe, csillagvizsgálóba, biciklizni, vagy csak ki a természetbe! És közben figyeljük, mi iránt ébredt fel bennük az érdeklődés. Az iskola az egy dolog. De azt, hogy a gyerekünket a sport vagy a kerámiázás, esetleg a színház ragadja-e magával, csak mi tudhatjuk. Támogassuk minden eszközzel a maga választotta úton, hogy önmagává válhasson!

Bízzunk a kisdiákban!

Megosztottam a szakember véleményét egy ismerős édesanyával, aki erre kétkedve megjegyezte: „Kíváncsi lennék én arra, mi lenne, ha nem nézném meg naponta a fiam házi feladatát! Soha nem készülne el.”
– Nagyon téved az az anyuka! – válaszolja Gombos Bernadett. – Olyan ez, mint a szoptatás. Minél többet fejünk, annál több tej termelődik, és annál nagyobb az esélye, hogy begyullad a mellünk. Holott éppen ennek elkerülése lenne a cél! Ugyanez a helyzet az együtt tanulással is. Könnyű belátni, hogy minél többet és minél tovább tanulunk együtt a gyerekkel és vállaljuk át tőle a felelősséget, annál kevésbé fogja érdekelni, hogy megfelel-e az elvárásoknak. Ilyenkor mindig kiderül, hogy valójában a szülő szeretne megfelelni a tanító néninek. Ennek különböző okai lehetnek. Elsősorban a tekintélytisztelet, amit a legtöbb emberbe már gyerekként „belevernek”. A másik a gyerekkori minta öntudatlan követése. Ha az anyukát is rendszeresen ellenőrizték otthon a szülei, valószínűleg ő is ezt fogja tenni a saját gyerekével. A gyerekkori mintákat nehéz felnőttként átírni, de azért nem reménytelen. Egy harmadik sűrűn előforduló ok: a mártír édesanya a gyereknevelés terén érzi egyedül fontosnak magát. Így kompenzál, és legalább addig sem kell megromlott párkapcsolatával foglalkoznia. Sajnos ez manapság egyre általánosabb jelenség, és szinte mindig a gyerek issza meg a levét.
A szakember ehelyett azt ajánlja minden szülőnek: bízzon a gyerekében! Ne próbálja megvédeni a küzdelmektől! Higgye el, hogy meg tud birkózni az iskolai feladataival, és meg fogja látni, a kisdiák ettől rögtön szárnyakat kap.

Ha kérdez, válaszolj

Az is előfordulhat, hogy a gyerek valamit nem ért. Ha kérdez, próbáljunk meg válaszolni neki! A gyerekek legtöbb esetben hálásak az otthon kapott „munícióért”, feltéve, ha az nem erőltetett tanulásba csomagolva érkezik. Olyan diák is akad, aki szereti, ha a szülei kikérdezik a leckéjét. Valószínűleg arról van szó, hogy hallás után tanul, és ha felmondhatja valakinek a szöveget, könnyebben megjegyzi. Ha tehát bármilyen segítséget kér a gyerek, ne utasítsuk vissza! Azonnal dobjuk el a fakanalat, és üljünk le mellé! Lehet, hogy csak lelki támaszra van szüksége. A gyerekek nem egyformák, kötelességünk, hogy figyeljünk arra, mik az igényeik.

A pedagógus feladata

Már hallom, ahogy néhányan felteszik a kérdést: „És a tanító néni? Hiszen ő maga követeli meg, hogy tanuljunk a gyerekkel, hogy pakoljuk össze a táskáját, és még a vakáció alatt is gyakoroljuk vele az írásolvasást!”
– Sajnos gyakori panasz – vallja be a szakember. – Nem győzöm iskolapszichológusként bátorítani a szülőket: illedelmesen, de következetesen hárítsák el a tanító néni kérését! Ki mondta, hogy nem szabad odamenni egy pedagógushoz, és nem lehet őszintén azt mondani neki: „Nézze, ez nem az én feladatom. Éppen elég nekem a munkám meg az otthoni főzés, takarítás. Szabadidőmben inkább társasjátékozni vagy focizni szeretnék a gyerekemmel.” A pedagógus kénytelen lesz elfogadni ezt az álláspontot, ha nem akar folyamatos konfliktusba kerülni önökkel. Ranschburg Jenő mesélte, hogy a tanítónő egyszer figyelmeztetést küldött neki, mert a fia nem figyelt az óráján. Mire ő azt írta vissza: „Itthon meg nem ette meg a spenótot.” Mindenkinek megvan a maga feladata. Tiszteljük meg egymást azzal, hogy nem ártjuk bele magunkat a másik dolgába. Legjobb, ha eleve olyan pedagógust keresünk a gyerekünknek, akiben megbízunk, és akivel könnyedén szót értünk. Így jó szívvel bízhatjuk rá a legféltettebb kincsünket. Még így is előfordulhat, hogy problémák adódnak az iskolában, de ha a gyerek azt érzi, hogy a szülei és a pedagógus egymással egyetértésben próbálnak megoldást találni, ő is szívesen közreműködik.

Figyelj a gyerekre!

Egy élsportolóval készített interjúm során a következő hangzott el: „Ha édesanyám annak idején nem tanít meg tanulni, ma nem bírnám az egyetemet az edzések mellett.” Vajon mit szól ehhez a lélekbúvár?
– Nem hiszem, hogy bárkit meg lehet tanítani tanulni. Mindenkinek magának kell rájönnie, hogyan emelje ki a lényeget, vagy miként jegyezzen meg egy logikai levezetést. Van, aki vizuális típus, és akadnak, akik hallás után jegyzik meg a dolgokat, és még sorolhatnám. A tanulás egyéni folyamat. A különböző tanulási módszerek csak akkor lehetnek hatékonyak, ha az illető maga keresi meg, választja ki magának ezeket. Nem hiszek a külső elvárásban, a külső szemben. Az igazi motiváció és az igény belülről fakad. Az, hogy nem pakolunk be a gyerek helyett, és nem tanuljuk vele együtt a leckét, természetesen nem azt jelenti, hogy nem kell figyelnünk rá! Igenis érdeklődni kell a gyerek iskolában eltöltött napja iránt. Ha őszinte érdeklődést – nem számonkérést! – tapasztal, szívesen be fog számolni a sikerélményeiről, és esetleg beavat a tanulmányaiba is.

 
Copyright © 2017 Zilizi Óvoda. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
Joomla 1.5 themes